Nyers beton, merész formák, óriási téglafelületek – a brutalista építészet máig megosztja a közvéleményt Magyarországon. A hatvanas-hetvenes években azonban ezek az épületek forradalmi újítást jelentettek, amikor néhány bátor építész megpróbált szakítani a szocialista panelépítészettel. A Walter Rózsi-villa kiállítása nyomán érdemes körülnézni, milyen brutalista gyöngyszemek őrzik a korszak építészeti merészségét a Kárpát-medencében.
A brutalizmus elnevezés nem durvaságot jelent, hanem nyerséget – akárcsak a brut pezsgő esetében. Ezek az épületek nem rejtik el szerkezetüket, hanem őszintén megmutatják az anyagokat. A stílusra jellemző a látszóbeton és a nyersbeton használata, amely a zsaluzás után nem kap burkolatot. Salgótarján, Eger, Nyíregyháza és Szombathely utcáin ma is láthatók ezek az építmények. A hatvanas évek közepétől kezdve a magyar építészek nyugati hatásra kezdték alkalmazni ezt az irányzatot. A korszak legfontosabb alkotásai közé tartozik az egri autóbusz-pályaudvar, a szombathelyi Felszabadulási emlékmű vagy a Fehérvári úti piac Budapesten.
Sztálin halála és az 1956-os forradalom után enyhült a szocreál kényszer, új lehetőségek nyíltak a magyar építészetben. A brutalizmus azonban ritkán érvényesülhetett teljes mértékben, mert a funkcionalizmus és a gazdaságossági szempontok domináltak. Breuer Marcell, a világhírű magyar építész hagyatéka tavaly hazakerült, Kovács Dániel pedig átfogó könyvet jelentetett meg a hazai brutalista építészetről. A stílusban nemcsak hatalmas lakóépületek, hanem társasházak, irodák, templomok és emlékművek is születtek. A Munkás Szent József-templom Cserépváralján, a Mindenszentek-templom Budapesten vagy a miskolci tévétorony mind ezt a gazdag formavilágot képviseli.
Az irányzat a nyolcvanas évek végére veszített lendületéből, a rendszerváltás után pedig sokáig megvetéssel tekintettek ezekre az épületekekre. Ma azonban egyre többen fedezik fel értéküket, hiszen épp a szocialista egyformaság ellen lázadtak. Az épületek száma folyamatosan fogy, ezért fontos megőrizni és újraértékelni ezt az örökséget, amely a Kárpát-medence magyar közösségeinek közös építészeti emlékezetéhez tartozik.