Az 1986-os csernobili katasztrófa után több mint százezer embert telepítettek ki otthonaikból, és sokan közülük Kijevben kaptak új otthont. A kitelepített csernobili és pripjatyi lakosok közül sokan már a 2014-es háború előtt is megismerték, mit jelent belső menekültként élni. A hatóságok gyorsan megoldást találtak: a főváros északi részén, a Balzac utca és az Arhitekota Nikolajeva utca által körülölelt területen, majdnem kész társasházakban helyezték el őket. Az állam lakásokat vett át a tulajdonosoktól, hogy a katasztrófa áldozatainak adjon menedéket. Ez a terület vált a csernobiliek Noé-bárkájává.
Kijevben élő csernobili túlélők története
Okszana
Okszana, egykori pripjatyi pedagógus szerint azonban az évek során sokan elhunytak a környék lakói közül, legtöbben rákban.
Ő maga egy pripjatyi kollégiumban tanított biológiát, férje pedig az atomerőműben dolgozott műszaki ellenőrként.
A végzetes napon, április 26-án a kollégiumban tartózkodott.
Emlékei szerint Pripjaty gazdag, fiatal város volt, ahol mindenki mindennel ellátott volt.
Lakásának hatalmas erkélyéről a városra nyílt a kilátás.
Az élet azonban egy nap alatt megváltozott, és a kitelepítés több generációra megpecsételte az emberek sorsát.
A Kijevben élő csernobili túlélők története ma is aktualitást tart, különösen a régióban zajló konfliktusok tükrében.
Tapasztalataik tükrözik: a menekült sors nehéz, és a közösség összetartása az egyik legfontosabb erőforrás a túléléshez.
