A magyar kormány szuverenitásvédelmi narratívája ellenére Magyarország tényleges önrendelkezése jelentősen szűkült az elmúlt 15 évben – állítja Laczó Ferenc történész, a holokauszt-tanulmányok és a közép-európai történelem kutatója egy friss interjúban.
A CEU volt oktatója szerint a szuverenitás fogalmát érdemes két részre bontani: külső függetlenségre és belső önrendelkezésre. „A magyar kormány retorikájában kizárólag a külső függetlenségre koncentrál, miközben a valódi önrendelkezés a demokrácia minőségén is múlik” – fogalmazott a szakértő, aki jelenleg a maastrichti egyetemen tanít. A történész rámutatott: miközben a kormányzat külföldi befolyás elleni harcról beszél, Magyarország gazdasági függősége mind nyugati (EU-támogatások), mind keleti irányban (orosz és kínai beruházások) növekedett.
Laczó szerint a Magyarországon elterjedő „szuverenizmus” valójában az autokratikus tendenciák legitimálását szolgálja. A kormányzat úgy állítja be, mintha a liberális demokrácia értékei külső fenyegetést jelentenének a magyar önazonosságra. „Ez különösen ellentmondásos annak fényében, hogy a határon túli magyar közösségek éppen a nyugati típusú jogállami keretek között remélhetnek nagyobb kulturális autonómiát” – hangsúlyozta.
A történész az interjúban kitért arra is, hogy a magyar szuverenitásról szóló közbeszéd gyakran történelmi sérelmekre épít, ami ugyan érzelmileg hatásos, de figyelmen kívül hagyja a 21. század komplex, kölcsönös függőségekre épülő realitását. „A teljes szuverenitás illúzió a globalizált világban. A valódi kérdés az, hogy egy ország milyen mértékben képes érdekeit képviselni a nemzetközi együttműködési hálózatokban” – vélekedett.
A történész szerint a magyar állampolgároknak érdemes kritikusan vizsgálniuk a szuverenitás-fogalom kormányzati használatát, és átgondolniuk, valóban erősödött-e az ország önrendelkezése az elmúlt évek során, vagy éppen ellenkezőleg, beszűkültek a valódi demokratikus döntéshozatal lehetőségei.
