Kilencven éve, 1936. április 2-án született Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze, Süsü, a sárkány és Gombóc Artúr teremtője. A kisújszállási kovácsmester fia olyan irodalmi életművet hagyott hátra, amely generációk millióit vezette az olvasás, a képzelet és az emberség világába. Művei ma is eleven részei a magyar kulturális örökségnek, meseregényeiből készült filmadaptációk pedig nemzetközi elismerést szereztek.
Csukás István nehéz körülmények között nőtt fel, apja kovácsmester volt, műhelye kis házuk udvarán működött. Az elemi iskolát szülőhelyén végezte, első meghatározó élménye az olvasás megtanulása volt. „Amikor megismertem a betűket, és elolvastam az első könyvet, más ember lettem” – emlékezett vissza később. A háború után hegedűművésznek készült a békéstarhosi zeneiskolában, majd a költészet felé fordult. Jogi egyetemet kezdett, 1954-ben átjelentkezett a bölcsészkarra, de három év után elhagyta az intézményt. Első versei már megjelentek, irodalmi segédmunkákból élt, később a Fiatal Művészek Klubjának vezetője lett, dolgozott a Művészeti Alapnál és a Munkaügyi Minisztériumban is. Első verseskötete 1962-ben jelent meg Elmondani adj erőt! címmel.
1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársaként dolgozott. Kormos István költő biztatására a gyermekirodalom felé fordult, megjelentek első meseregényei. Az Egy szürke kiscsacsi után a Mirr-Murr következett, amelyből Foky Ottó bábfilmsorozatot készített. A hetvenes évek közepén megjelentek nagy sikerű ifjúsági regényei: a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és a Vakáció a halott utcában. 1975-ben a hollywoodi televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr elnyerte a nagydíjat és Az év legjobb gyermekfilmje címet. A műben szereplő legendás Bagaméri fagylaltosnak 2013 óta szobra áll Kisújszálláson.
1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztőjeként dolgozott, részt vett ifjúsági és gyermeklapok szerkesztésében. A nyolcvanas évektől jelentek meg a Pom Pom mesék, A nagy ho-ho-ho horgász történetei és a Süsüről szóló meseregény. Mesedarabjait budapesti színházak mutatták be, verseskötetek sora jelent meg. A Magyar Színház 2025-ben mutatta be a Keménykalap és krumpliorr című zenés mesejátékot Nagy Viktor rendezésében. Csukás István 2020. február 24-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temető művészparcellájában nyugszik.
Munkásságáért számos kitüntetést kapott: József Attila-díjat, Andersen-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat költészetéért és a gyermekirodalom megújításáért. 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. Művei ma is nélkülözhetetlenek a magyar gyermekirodalom kincsestárában, üzenete generációkon át él tovább.