A rendszerváltás után Lengyelország államadósságának jelentős részét, mintegy 50 százalékát elengedték a nyugati hitelezők, míg Magyarország esetében ez nem történt meg. Sokakban felmerült a kérdés: miért nem részesült hazánk is hasonló adósságkönnyítésben? Az Antall-kormány idején a teljes magyar államadósság meghaladta a 21 milliárd dollárt, ami az akkori GDP 73 százalékát tette ki.
A két ország eltérő bánásmódjának több oka volt. Lengyelország geopolitikai helyzete különleges figyelmet kapott, hiszen a Szolidaritás mozgalom már a ’80-as évek elejétől jelentős nyugati támogatást élvezett. Emellett Lengyelország súlyosabb gazdasági válsággal küzdött, inflációja meghaladta a 600 százalékot, miközben Magyarországon ez 30 százalék körül mozgott. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint hazánk nem is kérte hivatalosan az adósság elengedését, mert a magyar vezetés attól tartott, hogy ez kizárná az országot a nemzetközi hitelpiacokról.
Surányi György, egykori jegybankelnök egy interjúban kifejtette: „Magyarország számára fontosabb volt a nemzetközi pénzpiacok bizalmának megőrzése és a további hitelekhez való hozzáférés lehetősége.” A magyar gazdaságpolitika a hitelesség megőrzésére helyezte a hangsúlyt, ami hosszú távon előnyösnek bizonyult. Míg Lengyelország ugyan rövid távon könnyebbséget kapott, de évekig nem jutott friss hitelekhez.
A magyar kormány ehelyett a nemzetközi kapcsolatok erősítésére és a befektetők bizalmának megnyerésére összpontosított. Ez a stratégia hozzájárult ahhoz, hogy az 1990-es években Magyarország a régió egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált, és több mint 20 milliárd dollár külföldi tőkét vonzott az országba. A történelmi döntés következményei máig érzékelhetők: Magyarország ugyan magasabb államadóssággal indult, de stabil hitelfelvevői pozíciót épített ki a nemzetközi piacokon.
