A nápolyi karnevál idején minden cukrászkirakatban megjelenik a migliaccio, ez a különleges, krémsajtos ricottából készült, citromos rizspuding. A több évszázados múltra visszatekintő desszert a hagyományos olasz karneváli fogások egyik legnépszerűbb képviselője, amely mára Dél-Olaszországon túl is ismertté vált. Nevét a köles olasz elnevezéséről (miglio) kapta, bár a modern verzióban már rizst használnak alapanyagként.
A migliaccio története a nápolyi szegénynegyedek konyhájáig nyúlik vissza. Eredetileg az volt a célja, hogy a böjti időszak előtt felhasználják a háztartásban maradt tejtermékeket. Az olasz gasztronómiai szakértő, Antonio Tubelli szerint a sütemény receptje generációról generációra öröklődött, mielőtt a 19. század végén először jelent meg nyomtatásban. A hagyományos elkészítési mód szerint a rizst tejben főzik puhára, majd összekeverik ricottával, tojással, cukorral és citromhéjjal, végül sütőben aranybarnára sütik.
A sütemény különlegessége kettős textúrájában rejlik: kívül ropogós, belül krémes állagú. „A migliaccio igazi értékét az adja, hogy egyszerű alapanyagokból készül, mégis ünnepi élményt nyújt” – nyilatkozta Maria Rosaria, nápolyi cukrászmester a helyi gasztronómiai fesztiválon. A klasszikus recept napjainkban számos változatban létezik: vannak, akik narancshéjjal, vanília kivonattal vagy akár csokoládédarabokkal gazdagítják. Erdélyben és a Kárpát-medence más magyar lakta területein is egyre többen fedezik fel ezt a különleges olasz desszertet, amely különösen népszerű a téli hónapokban.
A migliaccio elkészítése nem igényel különleges cukrászati ismereteket, így otthon is könnyen reprodukálható. A nápolyi hagyomány szerint február végéig, hamvazószerdáig fogyasztják, de ma már az év bármely szakában megtalálható a családi asztalon. A Magyar Cukrász Ipartestület adatai szerint az elmúlt években a hazai cukrászdákban is megjelent ez a különleges olasz sütemény, ami a nemzetközi gasztronómiai trendek erősödő hatását jelzi a magyar desszertkultúrában is.
