Száz évvel ezelőtt, 1924. március 1-jén rendezték meg a kolozsvári New-York-szálló (későbbi Continental) termeiben azt a farsangi estét, amely messze túlnőtt egy szokványos bálon: az Erdélyi Magyar Irodalmi Olimpiász sikerére építve az irodalom, a művészetek és a szélesebb társadalom összefogását teremtette meg. Benedek Elek és Thorma János díszelnökletével, Kuncz Aladár vezetésével zajló esemény különlegessége, hogy nemcsak Kolozsvár, hanem Nagyvárad, Marosvásárhely, Arad és Temesvár magyarságát is mozgósította. A Vasárnapi Újság korabeli beszámolói szerint „a bál iránt nemcsak városszerte, de mindenütt Erdélyben általános az érdeklődés” volt.
Az 1924-es Kolozsvári Bál előzményei az 1923. november 11. és december 2. között megrendezett Erdélyi Írói Olimpiászig nyúlnak vissza, amelyet a Janovics Jenő vezette Magyar Színházzal közösen szervezett a Haladás Lap- és Könyvkiadó. Az olimpiász díjnyertes darabja Tabéry Géza történelmi egyfelvonásosa volt, amely az 1815-ös kolozsvári farsangot idézte meg, amikor a Bánffy-palotában Bolyai Farkas „egy régi kolozsvári farsang mámoros, szédült éjjelén a Farkas utcai magyar színjátszó ház alapkövét az emberek szívébe letette”. A darab sikere ihlette a következő év márciusában megszervezett nagyszabású rendezvényt.
A Kós Károly által tervezett színes meghívók Nagyváradtól Aradon át Temesvárig és Marosvásárhelyig jutottak el. A szervezők pénzembereket, gyárigazgatókat, földbirtokosokat, mágnásokat, egyházi elöljárókat és szociális szervezetek vezetőit mozgósítottak védnökökként. A rendezőbizottságot Kuncz Aladár elnökölte, mellette dr. Óváry Elemérné, Szántó Miklósné, Bethlen Györgyné grófné, Huszár Pálné báróné, dr. Hegedüs Istvánné és írók asszonyai, sőt menyasszonyai is lelkesedéssel álltak az ügy szolgálatába. Benedek Elek betegeskedő falusi magányából írta: „Csak tíz különböző nagyvárosban rendezett bál jövedelmét fordítanák évente az irodalom istápolására, és akkor az erdélyi irodalom sorsa meg lenne alapozva örök időkre.”
A bál estéjén tizenkét különböző korbeli kosztümös nemes apród fogadta a vendégeket az előcsarnokban. A terem zsúfolásig megtelt, négy jelmezes harsonás várta a rendezőbizottság tiszteletbeli tagjait. Harsonaszóra vonultak fel a védőasszonyok, majd megindult a jelmezes menet. Wesselényi Istvánné báróné Kuncz Aladár karján nyitotta meg a bált csárdással. Petala tábornok Vlădescu tábornok és adjutánsa kíséretében tisztelte meg jelenlétével az eseményt, megtekintve a rögtönzött kis tárlatot is, ahol festők és szobrászok művei várták. A díszes, kék antilop kötésű alapító könyvbe beírta nevét társaságával együtt.
Cornea Emil, Diósy Antal, Kodrián Kornél hatásos plakátokat készítettek, Kós Károly meghívója művészi értékű lett, Ferghete Traján pedig kis rézplakettet tervezett rendezői jelvénynek. A táncrend valódi emlékkönyv volt írók soraival, művészek rajzaival, elegáns bőrkötésben – a megmaradt példányokért még napokkal később is ostromolták a Minerva könyvesboltját. Szupé alatt kézről kézre járt az alapító könyv, amelybe névvel vagy emléksorokkal jegyezték be a jelenlévők részvételüket. A Körösi Dudus bandája hajnalig húzta a talpalávalót, bizonyítva hogy a résztvevők jól érezték magukat.
A Vasárnapi Újság tudósítása szerint „itt történt valami”, ami túlnőtt egy szokványos farsangi mulatságon. „Megérezték a román kollegák, akik maguk is művészek lévén a szépben való szolidaritást felette valónak tudják a politikai gyűlölködéseknek” – írta a krónikás. Az esemény a népszerűsége ellenére mérsékelt érdeklődést kiváltó Írói Olimpiásszal szemben valódi társadalmi összefogást teremtett, mivel a jótékonykodás és a közszereplés összekapcsolásával a tehetősebb polgárokat is sikerült az irodalom és művészetek támogatására mozgósítani. A rendezőség utólag felkérte a névvel fel nem sorolt részvevőket, hogy autogrammal örökítsék meg jelenlétüket a Minerva könyvesboltjában őrzött alapító könyvben.
Az 1924-es Kolozsvári Bál emléke a mai napig tanúsítja, hogy a főhatalomváltozás utáni nehéz időkben az erdélyi magyarság képes volt a művészetek köré szerveződve közösséget teremteni. A Haladás Lap- és Könyvkiadó által szervezett esemény bebizonyította: ahol a művészek megtalálják harmóniájukat, ott a társadalom különböző rétegei össze tudnak fogni közös céljaikért.
